8. A Váratlan befutó

Reggel arra ébredtem, hogy egy üzenetem érkezett. Még tegnap, nagy idegességemben a földhöz vágtam, így egy kicsit rossz állapotban volt a telóm. Kócos haj, még a tegnapi esti fehér ruha volt rajtam. A sminkemet nem mostam le, így az elkenődve ékesítette az arcomat. Az  ablakom tárva-nyitva volt...Az ősz hűvös szellője töltötte meg a szobát, kicsit megborzogtam tőle, de nagyon felfrissített. Kikászálódtam az ágyamból, bementem a fürdőbe, és fél óra múlva egy elviselhető külsőt sikerült varázsolnom magamnak. Tornacipő, tréning gatya...A futás mindig megnyugtat.

- Anyu, elmentem futni!- mondtam anyunak, aki enyhén másnaposnak tünt, persze azért nem ivott annyit...

- Rendben, Vanilia, de ebédre gyere haza!- mondta, majd inegetett.

Amint kiértem az őszi időbe, jobb kedvem lett. A szél belefújt a hajamba, átjárta a testemet, a fejemet...Teljesen kitisztultam! Amint elkezdtem futni, beállítottam, magamnak egy megfelelő, lassú zenét, és ütemre kocogtam. Az utca szürke volt, mégis barátcságos. Volt benne valami rejtélyes...Mindjárt itt a Halloween, sok háznál már kitették a tököket. Egyedül voltam az utcán. Csak én meg a világ... Ez így elég jól hangzott, de sajnos nem teljesen igaz... Teljesen belefeledkeztem a futásba, mert amikor hátulról valaki körbeölelte a derekam és ledöntött a falevelekkel borított talajra, majdnem szívrohamot kaptam.

- Jesszus!- kiáltottam.- Hogy érzed magadat, hogy csak így rámtörsz?

- Bocs...Csak kiabáltam utánad, de nem válaszoltál!- mondta a fiú.

- Öm...Mert mondjuk be van dugva a fülem?- világosítottam fel.

- Na ne mondd, hogy csalódtál!- nevetett a fiú.

- Na jó...Mond, hogy mit akarsz Emett, és hagyj békén!- szóltam neki dühösen, mert nem pont rá számítottam...Bár őszintén szólva senkire sem számítottam!

- Ne mááár Vani...Csak bocsánatot szeretnék kérni a töréntek miatt!- mondta Emett bűnbánó képpel.- Tényleg!

- Na ez az amit nem veszek be!- utasítottam el, majd hátat fordítottam neki, és tovább futottam. De Emett se hagyta annyiban. Futott tovább mellettem.

- Most még is miért futsz? Úgy tudom nem szeretsz futni!- mondta a volt barátom, aki lihegve, kipirosodva futott mellettem.

- Nem ismersz annyira jól akkor!- mondtam neki, rá se nézve, egyre gyorsabban futva.

- Még is velem jártál két hónapig! Azt hiszem addig kiismertelek!- mondta félmosolyra húzva az arcát.

- Ezt csak te gondolog így! Nem ismersz olyan jól! Jasonnel alig egy kis ideje jöttünk össze, még is jobban ismer!- modtam neki, gúnyos tekintettel.

- Erősen kétlem, hogy ő tudja rólad, hogy Teletabit nézel, és egy plüss macival alszol!- nevette el magát, még mindig futás közben. Ezen már nekem is nevetnem kellett.

- Fogd be! Ez nem is igaz!- mondtam neki már mosolyogva.

- Ja, meg azt hiszem, félsz a fogorvostól, 11 éves korodig cumiztál....- mondta Emett, de nem tudta befejezni, mert én megállítottam és a száját befogtam a kezemmel. Olyan nagy lendülettel álltam meg, hogy Emett magával rántva a földnek zuhant, miközben én még mindig a száját fogtam be. Úgy feküttünk a leveles földön, miközben nevettünk.

- Ez nem igaz!- mondtam neki, még mindigmosolyogva.

- hmmhjii mmhnm mmhab- mondta. Meg könyörültem rajta és elengedtem.

- Köszönöm!. mondta udvariasan.

- De ugye nem mondod el senkinek, ugye?- kérdeztem.

- Miért tenném, ha nekem ebből nincs hasznom?- mondta nevetve.

Úgy feküdtünk háttal a fűben, a szürke eget bámulva. Ahogy a szél belekapott a hajamba, olyan vidám lettem. Emett most jó fel volt. Talán megváltozott...

- És meddig akartál volna futni?- kérdezte Emett félig könyökölve, felém nézve.

- Mi az, hogy akartam volna, még most sem állok meg, futok tovább!- jelentettem ki határozottan.

- Mi lenne, ha inkább elfutnánk a kávézóig, és ott innánk egy kávét, a reggelre való tekintettel.- mondta és felnézett a szürke égre.

- Hát nem is tudom...Futást terveztem, de...- kezdtem szabadkozni.

- Légyszi Van!!- könyörgött és feltápászkodott.- Benne vagy?

- Hát... Na jó!- adtam be a derekamat.- De odáig futva megyünk!

- Oké!- mondta Emett, majd megfogta a kezemet és segített felállni.

A kávézóig valóban futottunk. Versenyeztünk, és én nyertem! Jupiii! Majd beültünk egy forró csokira és kávéra, miközben beszélgettünk.

- És mióta is vagy együtt Jasonnel?- kérdezte Emett, mialatt a kávéját kevergedte.

- Hát...Körübelül két hete!- mondtam és boldogan gondoltam vissza az első csókunkra.- És neked van barátnőd Emett?- kérdeztem komolyan, mert tényleg érdekelt.

- Nincs... De van egy lány aki tetszik!- mondta egy félmosollyal az arcán.

- És miért nem teszel az ügy érdekében?- kérdeztem, majd belekortyoltam a forró csokimba.

- Foglalt!- mondta fáradtan.- Meg amúgy sem hinném, hogy az este vagyok!

Furcsa érzés volt Emettel arról beszélgetni, hogy kinek ki tetszik, mivel még nem is olyan régen, vele jártam, és belé voltam szerelemes.

- Sajnálom...- mondtam. Jó volt Emettel nyugodtan beszélgetni. Tőle nem féltem most, hogy csak úgy megcsókol, vagy hasonló. Tudtam, hogy akkor azon a kivételes napon, csak azért bántott, mert nem volt tudatánál. De már megtörtént...Többet nem fog!

Emettel vagy délig ott ültünk a kávézóban, beszélgettünk, és nevettünk. Nagyon jól éreztem magamat. Jason közben egyszer felhívott, bocsánatot kért a tegnapi viselkedése miatt. Én persze megbocsátottam. Emett haza kísért, majd elbúcsúztunk egymástól. Amikor a szobámban lefeküdtem az ágymra csak feküdni volt kedvem, de közben végig mosolyogtam. Ekkor megszólalt a telefonom. SMS-em jött. Feladó: Freddie. "Beszélhetünk?"

Azzonnal írtam neki, hogy persze. Majd hozzá tettem, hogy holnap, a suliban. Most nem szerettem volna elrontani a kedvemet, de Freddievel is muszáj volt már végre beszélnem. Úgy, hogy nincs velem Jason. De ez majd csak holnap lesz. Addig még rengeteg mindent csinálhatok! Gondoltam naplót írok...Kinyitottam a fiókomat és...

- DAAAAAAAVE!...