2. Mi az hogy az öcsémnek barátnője van?

Reggel, mint minden áldott reggel, olyan nehéz a felkelés, amilyen nehéz megtanulni egy fizika anyagrészt. De sajnos muszály. Ahogy muszály rendbe szedni magamat, felöltözni és reggelizni is. Sajnos.

Az ebédlő asztalnál ültem épp amikor az öcsém, lerontott az emeletről és félig kész séróval megállt előttem.

- Van! Hol van a hajlakkom?! Már vagy százszor megkértelek, hogy ne használd az enyémet, mert neked is van.- üvöltött a képembe.

- Én nem kenek zsírt a hajamra...Úgyhogy nyugodj meg inkább.- nyugtattam le egy kicsit. Az öcsém elővette a telefonját a zsebéből, beéllította a másodlagos kamera használatát, majd az étkezőben neki állt a haját készíteni.

- Jesszus Úrsiten!- szörnyülködtem. Még a látvány is szörnyű volt.

- Dave! Gyere föl a szobádba, már kiválasztottam a ruhádat!- kiáltott le anyu az emeletről. Én a müzlimet ettem éppen, de annyira nevethenékem támadt, hogy majdnem kiköptem.

- Igen, Dave! Rohanj, anyu már kikészítette a ruhádat!- nevettem fel, és mutogattam Davenek fel az emeletre.

- Vanilia! Áljj már le! - szólt rám dühösen.- Anyu, már elmondtamm, hogy én magam készítem elő az én ruhámat!- kiáltott vissza anyunak, majd a telefonját az asztalon hagyva (!) felsietett a szobájába. Én nyugodtan folytattam a reggelimet, amikor egyszer csak elkezdett rezegni Dave telefonja. Hm, biztos sms-e jött. Mát nyúltam a telefonért, de akkor visszarántottam a kezemet. Na jó, lehet, hogy az öcsém, de attól még nincs jogom elolvasni az üzeneteit. De olyan csábító! Muszály volt újra felemelni a kezemet, és megfogni Dave telefonját. 'Egy új üzenete érkezett'. Oké, hamár rászántam magamat erre, akkor végig is csinálom, hisz nézzünk csak rá az öcsémre, szegény olyan szerencsétlen és béna!

Kötelességem neki segíteni. Rányomtam az sms tartalmára, és akkor esett le először az állcsontom, ami egyébként roppant egyet.

Az üzenet ez volt: ' Dave a suli előtt várlak, és már naon hiányzol!:(( mikor érsz már ide, úgy szeretném megfogni a kezedet...!:)) :3 Ha elindultál, hívj Baby! Csókollak virtuálisan: Marie'

Még mindig a telefont fogdostam, és mintha halál hírt kaptam volna, körübelül olyan fejem volt. És egyre csak a számat tátva vártam, hogy megértsem mi a helyzet. A TESÓMNAK  BARÁTNŐJE VAN? MI AZ HOGY AZ ÖCSÉMNEK BARÁTNŐJE VAN?  EGYÁLTALÁN LEGÁLIS EZ?! Gondolkodtam kicsit hangosan, de reálisan. Ekkor hangokat hallottam az emelet felől, valószínű Dave indult el lefelé a szobájából. Amikor leért próbáltam tettetni meglepetségemet, és a müzlimet nyugodtan ettem tovább (már vagy egy órája egyébként). Dave megállt az étkező asztal előtt, és ránézett a telefonjára. Elolvasta az üzenetet majd zsebre tette a telóját, és kiviharzott mosolyogva a szobából. Én utána rohantam és még az ajtóban megállítottam.

- Dave, Dave! Hová indulsz?- kérdeztem teljesen nyugodtan, mintha csak úgy átlagban érdeklődnék.

- Figyelj rám, Vani! Ma péntek van! Vagyis ez egy tanítási nap! És mi minden tanítási napon, ameddig el nem jön a világvége, iskolába kell járnunk. Remélem sokat segítettem!- mondta olyan szarkasztikusan, hogy majdnem én is elröhögtem magamat. Teljesen kiment a fejemből az, hogy ma van iskola, és az is, hogy nekem is el kellene indulnom, mert el fogok késni.

- Jó de... És törént valami az elmúlt hetekben, amiről szeretnél esetleg beszámolni...- kezdtem rejtélyesen, mert minden filmben így csinálják, én miért ne.

- Vani! Ha akarsz velemit, mond ki most mert nincs ennyi időm!- sürgetett Dave, és közben furcsán méregetett.

- Mindegy...Nincs semmi! Majd délután talákozunk! Majd eléd megyek suli után!- mondtam kissé idegesen.

- Délután találkozunk? Elém jössz? Vani, beteg vagy? Minden oké?- kérdezte Dave, és úgy nézett rám mint egy őrültre.

- Na jó...akkor majd...csak szia!- köszöntem el végre.

- Oké, ez bizarr és léptem- nézett vissza, majd elindult a suli felé.

- Vani, azért mert azt írta neki, az a lány, hogy csókollak, még nem jelenti azt, hogy járnak.- próbált meggyőzni Emili és Freddie, mikor délután belütünk egy kávézóba.

- De én nem mondok olyat egy "barátnak", hogy úgy szeretném megfogni a kezedet!- erősködtem, mert tudtam jól, hogy mit olvastam.

- De Vani... Egyébként miért baj az, hogy Davenek barátnője van?- kérdezte Freddie és furcsán nézett rám.

- Nem baj, de azért kicsit érdekes, hogy ezt mind nem osztotta meg velem!- érveltem szerintem teljesen jogosan.

- De Van! Gondold végig! te megosztottad volna azt az öcséddel, hogy van-e barátod?- pillantott rám Freddie, és olyan mélyen nézett a szemembe, hogy kénytelen voltam igazat adni neki.

- Oké...Ebben igazad van talán! De még az se biztos, hogy van barátnője... Ez csak egy buta feltételezés!- vigasztaltam magamat.- Délután majd elé megyek a sulijához, és tisztázzuk ezt a félreértést. Freddie, Emili jöttök?

- Én nem tudok! Oboa órám lesz úgyhogy sajnos lemaradok a kémkedésről!- mondta Emili, és belekortyolt a chappucino-jába.

- Freddie?

- Én végülis elkísérhetlek...Úgy sincs kedvem Emm unalmas oboa óráján ülni!- jelentette ki, majd megbökte Emilit.

- Oké akkor iduljunk!- jelentettem ki, majd elbúcsúztunk Emilitől.

Dave sulijához érve, Freddievel elbújtunk az iskola melletti bokrokhoz, és onnan figyeltük az eseményekt. Egyszer csak megrezzent a telefonom. '1 új üzenete érkezett'. A feladó: Jason.

A szívem a torkomban dobogott. Jason küldött nekem üzenetet. Tudja a számomat.

- Freddie! Úristen! Jason küldött nekem üzenetet! Mit csináljak?!- húzogattam Freddie kabátját, hogy nézzen rám.

- Először is ne szakítsd el a kabátomat, és másodszor pedig talán nézd meg mit ír.- nevetett, de az arcán véltem felfedezni egy kis keserűséget is. Nem nézett a szemembe. Én megnyitottam az üzenetet. 'Szia Vani! Lenne kedved eljönni velem holnap kávézni?:D' A gyomrom is beleremegett, és a telefonom elkezdett remegni, a kezemmel együtt.

- Fredd...Freddie...Azt írja, hogy...hogy menjek el vele...kávézni...- dadogtam és a hátamat neki döntöttem az iskola falának. Azonnal megfeledkeztem az öcsémről és a barátnőjéről is. Freddie először nem válaszolt. Majd végre megszólalt. De nem nézett a szemembe, csak a távolt méregette.

- Válaszolj neki.- felelte nyersen, mindenféle érzelem nélkül.

- Te nem is örülsz?- csodálkoztam, mert azt hittem most az egész világ boldog és rózsaszín.

- De, ez nagyon jó...örülök, hogy te örülsz!- és akkor a szemembe nézett...De olyan mélyen nézett rám, hogy egy pillanatra elfelejtettem Jasont és csak Freddiere koncentráltam. Még sosem láttam ilyennek. Furcsa volt és zárkózott... Ahogy ott álltunk én a falnak dőlve, ő pedig velem szemben...Olyan jól láttam a szemét, mégsem tudtam megállapítani mire gondol. Aztán megtörte a csendet a csöngő. Én megfodultam és az iskola kapujára szegeztem a tekintetemet. Freddie mögöttem állt és ő is csak az iskola kapuját vizsgálta. Végre kilépett az öcsém, de egyedül volt. Nagy kő esett le a szívemről, intettem Freddienek és elindultunk Dave felé köszönni. De akkor furcsa dolog történt. Egy lány kilépett az iskola kapuján és Dave nevét kiáltotta. Dave elmosolyodott és intett egyet a lánynak, aki aztán Dave felé gyorsan elkezdett futni. Dave kitárta a karjait és a lányt átölelve megcsókolta!!

Én csak álltam, a döbbenettől megkövültem, és éreztem, hogy Freddie most hátulról megsimogatta a vállamat. Dave és a lány még mindig csókoloztak amikor magamhoz tértem.

- Vani... Azt hiszem talán Davenek tényleg van barátnője.- jelentett ki Freddie és mosolyogva rámnézett.

Én idegesen elindultam a diákok között Dave és a lány felé. Amikor Dave meglátott engem, szinte kiesett a szeme a helyéről és elengedte a lányt, csak óvatosan fogta meg a kezét.

- Vani?! Te meg mit keresel itt?!- kérdezte idegesen, de még mindig a lány kezét fogta.

- Dave! Ezt még is hogy képzeled!? Ő itt ki? A barátnőd? Én miért nem tudok róla? Ugye tudod, hogy nagyon kikapsz ha anyu ezt megtudja!- folytottam belé a szót és olyan mértékben gonoszan néztem rá, hogy szerintem meg is ilyedt tőlem.

- Vani, figyelj! A helyzet az, hogy...

- Ne, ne magyarázkodj most itt! Beszéljük ezt meg anyuval telefonon.- folytottam belé a szót, majd a telefonomba idegesen elkezdtem tárcsázni anyu számát.

- Anyu, szia! Mesélek neked most valami nagyon érdekeset! Tudtad, hogy Davenek barátnője van?!- tértem a lényegre, de a válasz szinte lesokkolt és meglepett.

'- Igen, Kincsem! Tudtam!- szólt bele anyu a készülékbe.

- Hogy mi?!-kérdeztem vissza.

'- Drágám, Dave már 14 éves és megbeszéltünk mindent erről a dologról, ne aggódj, nincs semmi baj, Marie egyébként is egy nagyon kedves lány.- nyugtatott meg anyu.

- Oké de...de!- dadogtam.

'- Drágám, figyelj most le kell tennem, de majd hívlak és megbeszéljük! Szeretlek!- mondta anyu, majd letette a telefont.

Én még mindig sokkos állapotban voltam, ezért Freddie vette át a helyzetet.

- Nagyon örülünk, Marie!- modta Freddie és rámosolygott a megszeppent lányra aki visszamosolygott rá.

- Dave veled beszédem van! Most!- tértem magamhoz és rávicsorogtam a lányra.

- Nem Vani! Most ne! Marievel együtt megyünk haza. Majd otthon megbeszéljük!- mosolygott rám Dave és megcsókolta a lányt akivel előre siettek és kézenfogva sétáltak haza.

- Szerintem Dave nagyon jól választott és ne kéne aggódnod érte!- mondta Freddie és rámmosolygott. Na jó, talán igaza van. Elsiettem a dolgokat. Kezdjük tiszta lappal a helyzetet, és ismerjük meg a lányt. De előtte vissza írok Jasonnek. És nem akár mit. A válaszom...Igen!